Hírek
2022. Február 03. 07:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - fotó: mti
Gyulay Zsolt megérzése szerint nyerünk érmet a téli olimpián
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombaton megválasztott új elnöke azt mondta: megérzése szerint lesz magyar érem a pénteken kezdődő pekingi olimpián, és bízik benne, hogy nem is egy.
"Most érkeztem meg hosszú út után. A pontos programomat még nem ismerem, de igyekszem minden helyre eljutni, ahol a magyarok szerepelnek. Az biztos, hogy csütörtökön szeretném felkeresni az olimpiai falut, a magyarok szállását. Ebben a koronavírusos helyzetben is szeretnék minél több kollégával megbeszéléseket folytatni" - mondta az MTI-nek Gyulay Zsolt, akivel szerdán együtt érkezett a kínai fővárosba Vékássy Bálint főtitkár és Fábián László sportigazgató, valamint a korábban pozitív koronavírustesztet adott, ezért a többiekhez egy héttel később csatlakozó Liu Shaoang, olimpiai, világ- és Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó.
"Február 12-én utazom haza, remélem, addig láthatok olyan versenyt is, ahol lesz magyar érem. Megérzésem szerint lesz érem, és bízom benne, hogy több érem lesz" - tette hozzá Gyulay Zsolt.
A MOB-elnök gépe helyi idő szerint szerda délután szállt le a pekingi nemzetközi repülőtéren, ott átesett a koronavírus-járvány miatti szigorú procedúrán, majd a szállodába vitték. Rá is vonatkozik az a szabály, hogy csak akkor hagyhatja el a szobáját, ha a reptéren vett PCR-tesztje negatív.
Az első magyar érdekeltségű versenyt szombaton tartják, amikor a rövidpályás gyorskorcsolyázók vegyesváltó számában érmeket osztanak, és ekkor rendezik a női 500 és férfi 1000 méteres selejtezőit is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 28. 07:32, kedd | Belföld
Ismét sürgeti az árrésstop kivezetését a kereskedelmi szövetség
Az élelemiszer árak március óta 5 százalék alatti ütemben nőnek, szeptemberben pedig az éttermi árakkal kiegészített infláció is 4,7 százalékra mérséklődött.
2025. Október 28. 07:31, kedd | Belföld
Hidvéghi Balázs: új otthontámogatási program indul a közszolgálatban dolgozóknak
A kormány döntött, új otthontámogatási program indul a közszolgálatban dolgozóknak: mostantól évi egymillió forintos támogatást biztosít a számukra
2025. Október 28. 07:26, kedd | Belföld
Orbán Viktor: arra kértem a Szentatyát, hogy támogassa Magyarország háborúellenes erőfeszítéseit
Arra kértem a Szentatyát, hogy támogassa Magyarország háborúellenes erőfeszítéseit - írta Orbán Viktor miniszterelnök hétfői Facebook-bejegyzésében.
2025. Október 28. 07:21, kedd | Belföld
Lázár János: út és vasút épül a főváros és a repülőtér között
A tervek szerint 2028 végéig kétszer három sávos új közút, illetve 2035-re új vasútvonal épül a főváros és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között
