Hírek
2018. Január 02. 09:35, kedd |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
GYŐZELEM AZ ÉV ELSŐ NAPJÁN, ZNOJMÓBAN IS JOBB VOLT A VOLÁN
Két nappal a két csapat fehérvári mérkőzése után ismét találkozott a Znojmo és a Fehérvár AV19.
Ezúttal a csehek voltak a házigazdák, de 2018 első napján ez sem akadályozta meg a Volánt abban, hogy győzelemmel nyissa az évet. A hazaiak vezető góljára néggyel feleltek Gilberték, így a táblázaton is meglógtak riválisuktól és tovább közelítenek a rájátszást érő helyekhez.
Akárcsak Fehérváron, ezúttal is a Znojmo szerezte meg a vezetést a mérkőzés elején, és Lattner gólja után meg is őrizték előnyüket a csehek az első szünetig. Sőt, a kapura lövések alapján növelhették is volna, hiszen több mint háromszor annyi korongot küldtek Carruth kapujára, mint a Volán az övékére. Az arány a második harmadban sem változott, na de a hatékonyság...! A Fehérvár kilenc lövésből három gólt is ütött, Hári, aki immár stabilan hozza a pont/meccs átlagot, emberhátrányban elcsípett krongból is betalált.
Előtte a másik pontfelelős, Gilbert, valamint Latendresse is gólt ütött, így a záró játékrészt nyugodtan várhatta Hannu Järvenpää csapata. A védekezéssel nem volt gond, Carruth mindent védett (97,5%-os hatékonysággal!), így a 40-17-es lövésmutató ellenére a végén simán nyert a Volán. Gilbert üres kapus góllal biztosította be a győzelmet, amellyel a fehérváriak három pontnyira kerültek a biztos rájátszást érő hatodik helytől.
HC Orli Znojmo - Fehérvár AV19 1-4 (1-0, 0-3, 0-1)
Gl: Lattner, illetve Gilbert (2), Latendresse, Hári.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 10:00, péntek | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai Dominik: a PSG ellen is bármire képesek lehetünk
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport
Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!
