Hírek
2018. Június 01. 11:36, péntek |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Fehérvári profi ökölvívók sikereiért is szoríthatunk a várpalotai Magyar Ring Gálán
Június 2-án, szombaton két székesfehérvári, a Videoton Box Club színeiben versenyző ökölvívó, Törteli Balázs (14-2; 5 KO) és Hegyi Barnabás (2-0; 2 KO) is szorítóba lép Várpalotán,
a Magyar Ring Profi Gálán. Balázs ellenfele az egykori utánpótlás válogatott Horváth Richárd lesz, míg Barni Jasmin Dananovic személyében bosnyák bunyóssal küzd majd meg.
Az eredeti tervek szerint a várpalotai Thury-vár udvarán lett volna a rendezvény, de az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, a biztonság kedvéért áthelyezték a városi sportcsarnokba. Hegyi Barnabásnak ez lesz az első hat menetre kiírt mérkőzése karrierje során. „Túlságosan nem érdekel, hogy ki lesz az ellenfelem, kimondottan erősnek érzem magam, a felkészülésünk jól sikerült. Úgy érzem, most sem fog végigmenni a mérkőzés.” - mondta el a fehérvári harcos.

„Horváth Ricsi jó bunyós, sokszoros válogatott, serdülő és ifi világbajnoki résztvevő volt, profik közti mérlege egyáltalán nem tükrözi azt a tudást és tapasztalatot, ami mögötte van.” - jellemezte leendő ellenfelét Törteli Balázs, a váltósúly magyar bajnoka, aki elmondta, hogy új lendületet kapott, éhes a sikerre, saját magának és edzőjének is szeretne bizonyítani és lehetőség szerint kiütéssel visszatérni.
A főmérkőzést a volt amatőr Európa-bajnok, junior világbajnok és olimpikon, középsúlyú Bacskai Balázs (6-0; 3 KO) vívja Jean Carlos Prada (36-6-1; 25 KO) ellen, míg Darmos József bosnyák ellenfelet kapott, Elvis Smajlovic (4-5-1; 3 KO) személyében. Szintén kötelek közé lép a májusban győzelemmel visszatérő Harcsa Norbert (9-1; 2 KO), Frane Radnic (11-5; 10 KO), a horvát középsúlyú bajnok ellen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 11:00, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - Hetven euró a legolcsóbb jegy a budapesti döntőre
Hetven euró (27 400 forint) a legolcsóbb jegy a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjére.
2026. Március 16. 13:00, hétfő | Sport
Premier League - Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt lőtt, de pontokat vesztett a Liverpool
2026. Március 16. 10:00, hétfő | Sport
Kínai Nagydíj - Újabb kettős Mercedes-siker, Antonelli nyert Sanghajban
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat, amely az ausztráliai idénynyitóhoz hasonlóan kettős Mercedes-sikerrel zárult.
2026. Március 14. 08:14, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Nem bírt a Győr az MTK-val
A Győr saját stadionjában gól nélküli döntetlent játszott pénteken az MTK-val a labdarúgó Fizz Liga 26. fordulójában.
