Hírek
2017. November 30. 15:41, csütörtök |
Helyi
Forrás: feol.hu
Ezerhuszonnégy bérlakás van Székesfehérváron
A város társasházaiban élők közös képviselőinek tartottak előadásokat szerda délután a Civil Központban.
A Lakásbérlők és Lakástulajdonosok Érdekvédelmi Egyesülete három, kifejezetten szakmai előadással várta az érdeklődő közös képviselőket. A tulajdoni lap bejegyzéseiről Friedreichné Csutorás Ildikó, a Földhivatal munkatársa beszélt, míg a végrehajtás rendszerébe és technikai kérdéseibe Wölfinger Ottó, bírósági végrehajtó avatta be a hallgatóságot. A legnagyobb és leginkább közérdeklődésre számot tartó téma szerda este a szociális bérlakásokra jogosultság kérdésköre volt. Erről Somogyi Zsuzsanna és Bárdos Péter, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának munkatársai beszéltek. Mintegy húszperces előadásuk elején elmondták, 2017-ben rekord számú, mintegy százötven család jutott újonnan szociális lakáshoz, és 245 család van várólistán. További számadatként elhangzott: 1024 önkormányzati bérlakás áll a fehérvári rászorulók rendelkezésére.

A hatályos szabályok értelmében szociális alapon, költségalapon, illetve piaci alapon lehet ma a városban az önkormányzat tulajdonában lévő lakást bérelni. Költségelven és piaci alapon történő bérbeadására kizárólag pályázati eljárás keretében van lehetőség. Somogyi Zsuzsanna azonban hangsúlyozta: a szociális lakás nem bérlakás, az átmeneti segítség és nem végleges megoldás. Ezért az utóbbi időben az önkormányzat már csak határozott időre és úgy köt szerződéseket, hogy azt évente felülvizsgálja. Amennyiben úgy találja, hogy a család nem rendeltetésszerűen használja a lakást, közüzemi tartozása van, sok panasz érkezik a viselkedésükre, jogosulatlan személyt fogadott be, netán bérbe adta másnak, a szerződést nem újítja meg a bérlővel. Ha időközben rendeződnek a család szociális viszonyai, úgy költségelven lehet a lakást tovább bérelni, ami még mindig nagyon kedvező lehetőség, a piacinál jóval alacsonyabb bérleti árral.
A piaci alapon történő lakásbérlés licit elven működik és csak az előírt minimum jövedelemmel lehet rá pályázni. Aki hátralékot halmoz fel, azzal szemben a törvényben előírtak szerint járnak el lakáskiürítéssel, vagy hátralék kezeléssel, de akár végrehajtásra is kerülhet az ügy. A kérelmezőket szociális bírálati rendszer szerint, pontok alapján rangsorolják. Figyelembe veszik a gyermekeket, azt, hogy a szülő egyedül neveli-e őket, a családban élő tartós beteget, korábbi állami gondozottságot, és a jövedelmi viszonyokat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
