Hírek
2018. Január 01. 17:45, hétfő |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
EZER ADAG LENCSE ALAPOZTA MEG AZ IDEI SZERENCSÉNKET SZÉKESFEHÉRVÁRON

A régi magyar hagyományok szerint, ha újév első napján lencsét eszünk, az egészséget, bőséget, szerencsét és boldogságot hoz.
A Magyar Honvédség gulyáságyúiban főtt a székesfehérvári közös lencse és a szerencsés év jegyében ezer adag lencsét főztek meg hagyományos módon, bár gluténmentes habarással a fehérvári katonák.
Újévkor a szokások és hiedelmek célja, hogy biztosítsa a következő esztendőre az emberek egészségét, szerencséjét, valamint a bő termést. Az év első napja döntő szerepet játszik abban, hogy milyen szerencsénk lesz az újesztendőben.
A már több mint ötezer éve fogyasztott lencsét január elsején, első étkezésként kell elfogyasztani és aki így tesz, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája.
Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, honvédelmi államtitkár új évi jókívánságait követően Kótai Róbert százados, tábori lelkész mondott áldást.
Január elsején, hétfőn délután ismét a Magyar Honvédség gulyáságyúiban főtt lencsefőzeléket kínálták kolbásszal és persze forró teával kiegészítve az Alba Plaza előtt.
A szerencsehozó lencsét Cser-Palkovics András polgármester, a város alpolgármesterei, valamint a városi és megyei képviselőtestület több tagja is kínálta.
Idén ötödször gondoskodott együtt Székesfehérvár Önkormányzata, a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága, a Fehérvári Programszervező Kft., és az Alba Plaza arról, hogy szerencsésen induljon 2018 a székesfehérváriaknak – a népszerű programot még a 2013-as Szent István Emlékévben indították útjára.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.