Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2017. Augusztus 15. 18:19, kedd | Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu

Erdélytől Bécsig hirdeti Szent István városát a mozdony

Erdélytől Bécsig hirdeti Szent István városát a mozdony

A Szent István dekorációval ellátott Bombardier Traxx mozdony a következő évben az ország villamosított vasútvonalain fog döntően személyszállító vonatokat húzni.

Eközben a nemzetközi forgalomban a Budapest - Brassó és Budapest - Bécs között is járni fog majd a "fehérvári" mozdony, mely a következő egy évben körülbelül 240 ezer kilométert fog futni.

A MÁV-START idén és jövőre is Székesfehérvárra fog vonatot húzni a díszes mozdonnyal Augusztus 20-án és 2018-ban Csíksomlyóra is ez a mozdony húzza majd a pünkösdi zarándokvonatot.

  • Augusztus 20-án a „Kék hullám” vonatokat húzza a mozdony, mely 7:45 és 10:12 között valamint 13:45 és 16:12-között a székesfehérvári állomáson lesz látható.

Évekkel ezelőtt született meg az a gondolat a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. kezdeményezésére, amelyet Brájer Éva alpolgármester közbenjárásával és segítségével sikerült most megvalósítani, hogy az ország nagyjaihoz kapcsolódó jeles évfordulókat vagy eseményeket megjelenítő mozdonydekorációk mintájára készüljön egy székesfehérvári vonatkozású mozdony is.

Idén júniusban született kormányhatározat az Árpád-ház Program részét képező „Az ország bölcsője” kiemelt székesfehérvári alprogram első szakaszának megvalósításáról. Az Árpád-ház Program célja, hogy 2022-ben az Aranybulla kiadásának 800. évfordulóját méltón megünnepelhessük, 2038-ban Szent István halálának 1000. évfordulójára a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely megújuljon, valamint tudományos programokkal és kiállításokkal az Árpád-ház és kora méltó helyére kerüljön mind a magyar, mind az európai történelemben.

Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója, Vargha Tamás Székesfehérvár országgyűlési képviselője és Cser-Palkovics András polgármester a MÁV Bombardier Traxx típusú mozdonya előtt, melyet 2011-ben helyeztek üzembe Magyarországon.

A tervezetben kiemelt jelentőségű alprogramként jelenik meg a Székesfehérvár városa és a Püspökség által közösen kidolgozott „Az ország bölcsője” című alprogram, melynek célja a középkori keresztény magyar állam megszületése és székesfehérvári szakrális, történelmi emblematikus emlékeinek bemutatása Géza fejedelemtől Szent István királyon át az itt koronázott és eltemetett királyokig. A program részét képezi az egyes helyszíneket egységbe foglaló történelmi sétaút kialakítása a történelmi Belvárosban.

Ez a kormányhatározat is adja a dekoráció aktualitását, miszerint Székesfehérvár, Szent István városa az Árpád-ház Program fejlesztéseire készülve az elkövetkező évben szeretné felhívni a figyelmet a tervekre és a küldetésére. A bemutató is Szent István ünnepéhez kapcsolódik, és a Székesfehérvári Királyi Napok egyik kiemelt eseménye.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport

Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is

Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.

2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld

Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.

2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld

Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva

Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.