Városlista
2026. május 2, szombat - Zsigmond

Hírek

2023. Január 10. 12:23, kedd | Helyi
Forrás: index.hu

Ennek a hírnek biztosan örülnek majd a nyugdíjasok

Ennek a hírnek biztosan örülnek majd a nyugdíjasok

Január 12-én, csütörtökön utalják a 15 százalékkal megemelt nyugdíjakat – közölte a kormányszóvivő Facebook-oldalán.

Szentkirályi Alexandra a kormány közösségi oldalán megosztott videóban azt mondta, egy átlagnyugdíj esetében a 15 százalékos emelés havonta 27 ezer, évente 353 ezer forintot jelent.

Nem szabad elfelejteni – hívta fel a figyelmet –, hogy az emelés a 13. havi nyugdíjat is érinti.

Az emelés az idénre becsült inflációt követi, és nemcsak az öregségi nyugdíjakra, hanem a nyugdíjszerű ellátásokra is vonatkozik.

Sajnos az infláció magas, és ennél magasabb is lehet a káros brüsszeli szankciók miatt. A szankciók ugyanis emelik az energiaárakat, az élelmiszerárakat és mindezzel együtt az inflációt is

– fogalmazott a kormányszóvivő. Hozzátette, hogy a kormány a mostani nyugdíjemeléssel védi a nyugdíjasokat, és ha a szankciós infláció a becsültnél magasabb lenne, akkor az idei év során is nyugdíj-kiegészítésre lehet szükség, ahogy az tavaly is volt.

index.hu

Címkék: nyugdíj

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.