Hírek
2023. Szeptember 29. 11:48, péntek |
Helyi
Forrás: msn.com
Eltörlik a föld színéről a balatonfüredi görög falut

A balatonfüredi önkormányzat megszünteti a köztudatban csak görög faluként ismert Annagora Park Bevásárlóközpont társasházat.
A negyed helyére most közparkot és lakóépületeket szeretnének létesíteni.
A balatonfüredi önkormányzat csak szégyenfoltként utalt a város görög negyedeként ismert területére, amit most adásvétel útján megszerzett. Úgy vélték, „a terület építészetileg vállalhatatlan, és funkcióját is elvesztette az évek múlásával”,
így felszámolják a bulihelyként működő épületegyüttest.
Mint írják, az önkormányzat a maga 41 százalékos részével eredetileg is a legnagyobb tulajdonos volt a társasházként működő közösségben. A szórakozóközpontot szezonálisan működtető S.D. Park Üzemeltető Kft., illetve a Masped eddig is partner volt a megszüntetésben, a 17 százaléknyi, 30–35 kisebb üzlettel rendelkező, kistulajdonossal kellett az önkormányzatnak megállapodnia, adásvétel, illetve a megfelelő jogalapú kisajátítás keretében.
Az önkormányzat célja, hogy egy nagy léptékű közhasznú parkot hozzanak létre a falu területén, illetve lakóházakat. A négy hektáros területnek mindössze tíz százaléka beépíthető, ezért a fennmaradó részen zöldfelületet akarnak biztosítani a kisvárosi besorolásnak megfelelően.
Ezen lépésekkel a balatonfüredi önkormányzat régi álma teljesül, és hosszú idő után végre rendezni tudja a tájidegen terület helyzetét.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.