Hírek
2018. Április 12. 13:48, csütörtök |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Elkészült az Adonyi utca zsákutca szakaszának felújítása

Az Adonyi utca zsákutca szakaszán több mint 800 négyzetméternyi aszfaltos útburkolatot, 300 négyzetméteren térköves járdát és 600 folyóméter szegélyt építettek.
A felújítás műszaki átadása csütörtökön reggel megtörtént. A környéken, a nyár elején indul a szomszédos Szabadkai utca felújítása is.
Az Adonyi utca önkormányzati képviselője Dienesné Fluk Györgyi elmondta, hogy az Adonyi út zsákutcás szakaszán 40 éve nem történt ilyen jellegű fejlesztés. Az elmúlt időszakban folyamatosan szépülnek a körzet útjai és járdái, de első körben a nagy átmenő forgalmat bonyolító utakat újították fel és számos járdát építettek. A nyár elején indul az Adonyi úttal párhuzamos Szabadkai utca felújítása is.
Székesfehérvár Önkormányzata az ÚT 2017-19 program keretében 2018-ra több mint 2 milliárd forintot biztosított a Városgondnokságnak melynek keretében valamennyi városrészben út-, járda- és parkolófelújítások valósulnak meg. Közel negyven éves lemaradást orvosol a néhány éve elindított útfelújítási program, ugyanis az útjainkon átlagosan ennyi ideje nem történt komoly felújítás.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.