Hírek
2023. Május 25. 14:35, csütörtök |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Elindult a jelentkezés a városi nyári táborokba

Idén is két helyen, több héten át, rengeteg érdekes és színes programmal várja az általános iskolásokat a Bregyó-közi napközis tábor, valamint a bentlakásos,
megújult Gyermek és Ifjúsági Tábor Velencén. A táborokba jelentkezni elektronikus úton a Városgondnokság honlapján található online jelentkezési lap kitöltésével lehet.
A táborokba ITT lehet jelentkezni!
A Napraforgó városi napközis tábor június 26-a és augusztus 11-e közötti időszakban, hét héten át fogadja hétköznapokon a táborozókat. A Bregyó közi Sport- és Szabadidőközpontban működő napközis tábor résztvevői a változatos sportolási lehetőségek, sokféle kézműves és ismeretterjesztő foglalkozások mellett a Városi Képtár és a Hetedhét Játékmúzeum, illetve a Sóstó Vadvédelmi Központ interaktív programjain is részt vehetnek, és a Koronás Parkba is ellátogathatnak. A kánikulai napokat a székesfehérvári strandon és a tábor árnyas fái alatt tölthetik el a gyerekek. Emellett a tábor területén, a játszótéren lehetőség van pihenésre, társasjátékokra, kötetlen kikapcsolódásra is.
Időpontok:
1. turnus 2023. június 26 – 30.
2. turnus 2023. július 03 – 07.
3. turnus 2023. július 10 – 14.
4. turnus 2023. július 17 – 21.
5. turnus 2023. július 24 – 28.
6. turnus 2023. július 31.– augusztus 04.
7. turnus 2023. augusztus 07 – 11.
A tábor díja székesfehérvári gyermekeknek: 3.050,- Ft/fő/turnus (610,- Ft/nap), nem fehérvári gyermek esetén: 17.500,- Ft/fő/ turnus (3.500,- Ft/nap), amely tartalmazza a napi 3-szori étkezés (reggeli, meleg ebéd és uzsonna) költségeit. A székesfehérvári lakcímmel rendelkező gyermekek esetében kedvezmény és mentesség is kérhető. Minderről a jelentkezéshez kitöltendő, online elérhető űrlapon lehet részletesen tájékozódni.
A Velencén található Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Táborban azokat várják, akik szeretnek versenyezni és ügyességi feladatokban összemérni a tudásukat a többiekkel, vagy szívesen vesznek részt csapat- és közösségépítő játékokban.
Július 02-től az olimpiák, míg a július 9-én induló tábornak a kultúra lesz a tematikája Velencén.
A tábor díja székesfehérvári gyermekeknek: 25.000,- Ft/fő/turnus, nem fehérvári gyermek esetén: 40.000,- Ft/fő/ turnus, mely tartalmazza a napi 3-szori étkezés (hideg reggeli, meleg ebéd és meleg vacsora) költségeit.
Mind a napközis, mind az ottalvós táborokban az 1-7. osztályt végzett (7 -14 éves), elsősorban székesfehérvári állandó lakcímmel rendelkező gyermekek vehetnek részt. A vidéki lakcímmel rendelkező gyermekek június 01-től jelentkezhetnek a táborba, a szabad kapacitás függvényében. A táborozó gyermekek lakcímkártyáját kérik a tábor első napján bemutatni a csoportvezető részére.
Jelentkezni csak elektronikus formában lehet, a https://www.varosgondnoksag.hu/tabor oldalon!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.