Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2017. Október 25. 16:41, szerda | Helyi sport
Forrás: mti.hu

Életműdíjat kapott Fa Nándor az 50. Fair Play-gálán

Életműdíjat kapott Fa Nándor az 50. Fair Play-gálán

A díjazottak közül a 64 éves Fa Nándor az első magyar, aki a Vendée Globe verseny keretében egyedül kerülte meg vitorlásával a Földet.

1985-től először a Szent Jupát (Gál Józseffel), majd az Alba Regia és a Budapest névre keresztelt, egyaránt saját tervezésű és építésű hajójával szelte a vizeket, 2014-től pedig a Spirit of Hungary vitorlással vágott neki az óceánoknak. Ezzel a hajóval indult el 2016-17-ben harmadszor is a Vendée Globe földkerülő szólóversenyen, ahol a mezőny harmadik legidősebbjeként a nyolcadik helyen ért célba. Ezt követően jelentette be, hogy visszavonul a versenyzéstől.

  • Kamuti Jenő, a Nemzetközi és a Magyar Olimpiai Bizottság fair play bizottságának elnöke a rendezvényen kiemelte: kevés ország van, amely fél évszázados múlttal rendelkezik, ha a fair play elismeréséről van szó. Hozzátette, idén rekordot jelentő 50 ajánlás érkezett, s közülük tizenkét sportágban több mint húsz trófeát vagy diplomát osztottak ki.
  • Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere videoüzenetében hangsúlyozta: ezen a napon olyan sportembereket díjaztak, akik tevékenységükkel túlmutattak a sporton, és ezzel példaképekké váltak.
  • Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke videoüzenetében kiemelte: különleges alkalom, hogy a hazai fair play-bizottság 50. születésnapját ünnepelheti. A testület tevékenysége kibogozhatatlanul összefonódik a MOB-éval, s a becsületes versenyzés elismerésének mindkettőnél fontos szerep jut - jelentette ki.

A bizottság indoklása szerint az emberi teljesítőképesség határait feszegető Fa Nándor a szorgalom, a fegyelmezettség és a kitartás bajnoka, aki teljesítményével beírta magát az egyetemes sport történelemkönyvébe.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 15:00, csütörtök | Belföld

Visit Hungary: elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre

Elindult a 2026-os Virágos Magyarország verseny jelentkezési időszaka.

2026. Március 19. 14:00, csütörtök | Belföld

Kínai beruházás Tatabányán

A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából nyolcszáz új munkahely jön majd létre

2026. Március 19. 12:00, csütörtök | Életmód

Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka

Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka, a diaszpórában lévő magyar írói hagyatékok legnagyobbika

2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához

Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.