Hírek
2011. December 19. 13:39, hétfő |
Belföld
Forrás: mno.hu
Eldőlt, hogyan voksolunk 2014-ben
A parlament egyelőre elhalasztja a szavazást az új titkosszolgálati törvényről – mondta el hétfői sajtótájékoztatóján Lázár János, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője.
Beszámolt arról is, hogy végleges döntés született az új választási rendszerről.
A Fidesz-frakció hétfői egyeztetésén arra tett javaslatot, hogy az Országgyűlés ezen a héten csütörtökön és pénteken, valamint december 28-án és 30-án ülésezzen – jelentette be Lázár. Elmondta, december 31-ig szeretnék elfogadni az új egyházügyi törvényt és a jegybanktörvényt, ezért szükséges újabb ülésnapok összehívása.
A választójogi törvény kapcsán úgy fogalmazott, hogy a módosító javaslatok kapcsán hosszú vita volt a frakcióban. Lázár bejelentette, hogy a képviselők döntése értelmében a választás egyfordulós lesz, míg a határon túli magyaroknak egy szavazata lesz. A politikus az utóbbival kapcsolatban rámutatott arra, hogy az Alkotmánybíróság vélhetően vizsgálni fogja, hogyan lehet csak egy szavazata egy magyar állampolgárnak, mert ez vélhetően sérti az egyenlő szavazat elvét. A Fidesz frakcióvezetője szólt arról is, hogy a nemzetiségek szavazati joga esetében az eredeti javaslatot támogatják.
A jegybanktörvény kapcsán Lázár kifejtette, hogy azt az Európai Központi Bank iránymutatása szerint módosítani fogják, míg az átmeneti rendelkezések között szerepelni fog az MNB és a PSZÁF összevonása. „A jogalkotásra nincsenek hatással a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való tárgyalások” – tette hozzá. „A titkosszolgálatok átszervezése esetében a szavazást elhalasztjuk, és újabb egyeztetések lesznek” – hangsúlyozta a politikus.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld
Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok
Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.
2026. Június 13. 08:27, szombat | Belföld
Magyar Péter: megállapodás született Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarságról
Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól - közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 12:00, péntek | Belföld
NAV: július 1-től hatályba lép a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
