Hírek
2017. December 12. 17:41, kedd |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
EGYETEMI AMERIKAI FUTBALL-VILGÁBAJNOKSÁG LESZ SZÉKESFEHÉRVÁRON
Szimbolikusan a székesfehérvári First Field-en erősítette meg dr. Cser-Palkovics András polgármester és Boda Gábor, a MAFSZ elnöke.
Hogy egy sikeres pályázatot és kedvező döntés követően immár biztos: 2020-ban Székesfehérváron rendezik meg a sportág egyetemi világbajnokságát.
A város polgármestere egy a világbajnokság kezdetéig megvalósításra kerülő létesítmény-fejlesztési programot is meghirdetett kedden, amelynek keretében az ország első szabványos műfüves amerikai futball pályája is Székesfehérváron épülhet meg.
„Sporttörténelmet ír Székesfehérvár és a Magyar Amerikai Futball Szövetség!” – így kommentálta hivatalos oldalán a MAFSZ a Nemzetközi Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (FISU) közleményét, amelyben megerősítést nyert, hogy pályáztak közösen a 2020-as egyetemi világbajnokság rendezési jogára.

Kedden Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Boda Gábor, a MAFSZ elnöke hivatalosan is bejelentette a város és a szövetség számára is örömteli döntést, és megerősítették: „elfogadják a kihívást”, és közösen mindent megtesznek azért, hogy emlékezetes, színvonalas tornát rendezzenek. A bejelentés stílusosan a First Fielden, az ország egyetlen szabvány méretű amerikai futball pályáján történt, amely a világbajnokságnak is otthona lesz.
Mint ismert, az elmúlt időszakban a sportág hazai népszerűsítésében kiemelt szerepet vállal Székesfehérvár. Itt készült el hazánk első szabványos amerikai futball pályája, a fehérvári Koronázók, azaz az Enthroners csapata pedig példás helytállással ugrott egy osztállyal feljebb a bajnokságban, és játszik márciustól a hazai legmagasabb osztályban, a HFL-ben és az osztrák Divizió IV-ben egyaránt.
A keddi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a sportág magyarországi népszerűségében is mérföldkő lehet a 2020-as világesemény megrendezésének lehetősége. Olyan nemzetek válogatottjai érkeznek, akik világszinten jegyzettek, vagy éppen az európai elithez tartoznak; ahol az egyetemi sport hosszú évtizedes hagyományokkal rendelkezik és a felnőtt profi ligák alapját adó játékosokat nevel ki.
„Nagy öröm számunkra, hogy ebben az igazán férfias sportágban világbajnokságot rendezhetünk, köszönjük a magyar szövetségnek, hogy bízik bennünk. Megfeszített közös munkára lesz szükség, hogy tökéletes eseményt rendezzünk, hiszen nyolc csapatnyi játékost, a kísérőket és vélhetően sok szurkolót kell mozgatni. A város huszonötmillió forint értékben járul hozzá a világbajnokság költségeihez, a magyar államtól pedig azt kérjük, hogy a válogatott felkészítését biztosítsa. Ez ahhoz is szükséges, hogy a sportág az egész országban fejlődni tudjon. A sportág csúcsa pedig mindig a válogatott, ez esetben az egyetemistáké” - mondta Cser-Palkovics András.
Nyolc nemzet közel 600 versenyzője és kísérőik érkeznek 2020-ban az Egyetemi Világbajnokságra, Székesfehérvárra. Remek hangulatú mérkőzések, ismert és feltörekvő játékosok, a csapatokat kísérő szurkolók érkezése – mindezek kiemelt szempontot jelentenek Székesfehérvár városa számára.
Cser-Palkovics András polgármester egy létesítményfejlesztési program elindítását is bejelentette. Ennek keretében Székesfehérváron fog megépülni hazánk első szabványos műfüves amerikai futball pályája. A 2020-as egyetemi vb meccseit fogadni és jó minőségben lebonyolítani képes pálya mellett a First Field számos kiszolgáló létesítménnyel is gazdagodik. A sportolók és a nap mint nap várt népes közönség igényeihez igazítva folytatódik az egykori MÁV-pálya területén a felújítások sora, aminek eredményeképpen egy európai szinten is egyedülálló amerikai futball központ jöhet majd létre.
A Magyar Amerikai Futball Szövetség elnöke elmondta, azok a 18-25 éves játékosok lehetnek tagjai az egyetemi válogatottaknak, akik valamely felsőoktatási intézménnyel jogviszonyban állnak. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államokból például az ott rendkívül erős egyetemi bajnokság képviselői jöhetnek el egy válogatott csapattal.
„Magyarországon jelenleg már van U-17-es és U-19-es ifjúsági bajnokság is, vélhetően a most ezekben szereplő játékosok biztosítják majd 2020-ban a válogatott bázisát. A felkészülésben is haladunk a jó úton, nagyon sokat segít nekünk Székesfhérvár, amit köszönünk a városnak. A világbajnokságon Amerikából, kanadából is várunk csapatokat, ez sok nézőt fog vonzani a világ minden pontjáról” - mondta Boda Gábor, a szövetség elnöke.
Fontos a szervezőbizottság mielőbbi felállítása, hogy megkezdődhessenek az előkészületek, hiszen jövő év júniusában, Kínában már ott kell lenniük, hogy az érintettek a gyakorlatban is lássák a közel tíznapos világesemény megvalósítását.
Székesfehérvár városa és a Magyar Amerikai Futball Szövetség nagy örömmel áll a kihívások elé, és egészen bizonyos, hogy egy kiváló színvonalú tornával ajándékozzák meg a hazai – és külföldről hozzánk érkező – amerikai futballt kedvelők egyre növekvő táborát 2020-ban!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport
Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
