Hírek
2017. Augusztus 28. 07:06, hétfő |
Helyi sport
Forrás: albakosar.hu
Edzőmeccsen győzött az Alba Fehérvár
Két hét edzésmunka után lejátszotta első felkészülési mérkőzését a bajnok Alba Fehérvár kosárcsapata. Az ellenfél a szlovák ezüstérmes MBK Rieker Komarno volt a Gáz utcai csarnokban.
Most mutatkoztak be az Alba új játékosai, ugyanakkor nem lépett pályára a csapatkapitány Lóránt Péter. A fehérváriak magabiztosan győztek, a végén húsz fölé ment a különbség.
A meccs elején az új légiósok közül Hill, Fenner és Horton is a pályán volt. Utóbbi center poszton szinte egyedüli játékosként, hiszen Keller Ákos a válogatottnál van, Lóránt Péter pedig kisebb húzódás miatt kihagyta a meccset. Horton jól játszott, lepattanókat szedett, zsákolt, jól megértette magát az irányító Hillel.
Utóbbi három gólpasszt is kiosztott a mérkőzés elején, az Alba pedig a tőle megszokott gyors indításos játékával hamar elhúzott. 14-2 is állt a táblán, ezután éledezett a révkomáromi csapat. Kintről jobban dobtak a vendégek, ki is egyenlítettek, de a félidő végén négy ponttal megint az Alba vezetett.

A harmadik negyed elején ismét kosárcsendbe kényszerítette ellenfelét a jó fehérvári védekezés, sikerült tizenöt ponttal is melépni. Hortonnak ekkor már nem sok idő jutott, hamar kipontozódott, így alacsony szerkezettel játszott az Alba. Az új magyar irányító, Kovács Ákos triplát dobott, jól váltotta Hllt, de ketten együtt is voltak fenn a pályán.
Bár a negyed végén kilenc pontot dobott válasz nélkül a Komarno, a negyedik játékrészben egyértelművé vált, hogy a jól védekező magyar csapat fog nyerni. Fenner is ekkorra tartogatta pontjait, Hill pedig a végén kifejezetten megszórta magát. A negyedik légiós, Harris inkább nagy blokkjaival tűnt ki, a 25 percet játszó Markovics Luka pedig 18 ponttal és 8 lepattanóval lett a legértékesebb játékos. A két csapat jövő szombaton ismét találkozik, akkor a révkomáromiak lesznek a házigazdák.

Alba Fehérvár - MBK Rieker Komarno 79-58 (19-13, 19-21, 15-11, 26-13)
Alba: Hill 19/9, Fenner 11/3, Markovics 18/6, Filipovics 8, Horton 4. Csere: Kovács Á. 7/3, Harris 7, Brbaklics 5, Varga M.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. Február 02. 10:00, hétfő | Külföld
Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból
Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
