Hírek
2017. December 06. 16:27, szerda |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
DIÁKMIKULÁSOK A VÁROSHÁZ TÉREN - ÍGY NÉPSZERŰSÍTETTÉK AZ ADVENTI PROGRAMOKAT
Figyelemfelkeltő módját választotta a Székesfehérvári Diáktanács adventi programjaik bejelentéséhez.
Délután a városi karácsonyfa mellett lepték meg a Belvárosban sétálókat vidám, mikulássapkás tánccal.
A flashmob után Nagy Boglárka, a Diáktanács elnöke ismertette adventi terveiket. Mint elmondta, idén is zajlik általános iskolás gyerekeknek szóló rajzpályázatuk, melynek mottója: "Jobb adni, mint kapni". A kisiskolásoktól arról várnak rajzokat, hogyan szereznének örömet hátrányos helyzetű társaiknak. Az alkotásokat december 10-ig adhatják le az Új Nemzedék Közösségi Térben (Kossuth utca 7.).
A rajzpályázat eredményhirdetése a Diáktanács Jótékonysági Estjén lesz, melyet idén december 19-én, kedden 17 órai kezdettel tartanak a Hiemer-ház Báltermében. Az est belépőit, amely egy tábla csoki vagy egy ifjúsági könyv lehet, a Tüzér utcai Gyermekotthon lakóinak adják át a Diáktanács tagjai.
"Nagy öröm, hogy a Diáktanács tagjai Mikulás napján is igyekeznek derűt, örömöt hozni a Belvárosba, amit ezúton is köszönök nekik. A tavalyihoz hasonlóan idén is sokan megálltak, és amint az látható volt a téren, sokaknak mosolyt, örömöt csalt az arcára a fiatalok flashmob-tánca.” - mondta Mészáros Attila Székesfehérvár, alpolgármestere. Az eseményen részt vett Molnár Tamás, Székesfehérvár civil és ifjúságügyi tanácsnoka is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
