Hírek
2017. Október 19. 07:05, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Debrecenben nyert az Alba Fehérvár KC
Végre megmozdult valami, és összességében magabiztos győzelmet aratott az Alba Fehérvár KC. Deli Rita gárdája Debrecenben nyert két góllal.
A Kisvárda és Vác elleni egygólos hazai vereségek után talán sokan azt gondolták, elátkozták idénre az Alba Fehérvár KC-t. Az azonban a korábbi meccseken is látszott, hogy több van a gárdában, mint amit eddig mutatott. Nos, ez Debrecenben – ott, ahol sosem könnyű győzni – végre kijött a csapatból.
A keretben már ott volt a múlt héten igazolt brazil kapus, Flavia Gabina, Gorsenyina meg ott folytatta, ahol a Vác ellen abbahagyta – akkor tizenhárom találatig jutott, szerdán pedig kilencig. A meccs elején nem igazán tudott ellépni egyik gárda sem a másiktól, de a Fehérvár negyedóra magasságában rákapcsolt, és bő tíz perccel a szünet előtt már öttel is vezetett, a félidőre ebből négy maradt meg (13-17).
A második játékrészben majdnem tizenöt perc kellett a Lokinak mire kettőre tudta csökkenteni a különbséget, de ennél közelebb már került ellenfeléhez a hazai gárda. 1:13-mal a vége előtt négygólos fehérvári előnyt mutatott az eredményjelző, így nem kellett aggódni. Az Alba Fehérvár KC 27-25-re nyert Debrecenben, és ezzel második vendégsikerüknek örülhettek Májerék.
Forrás: szekesfehervar.hu
Fotó: Kiss László
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 16:00, kedd | Életmód
Elindult az idei Magyarok kenyere búzagyűjtés
2026. Június 30. 14:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
Alapvetően működik a vasúti közlekedés, és a buszközlekedés az országban, ugyanakkor zavarok, problémák ilyen hőmérsékleti viszonyok mellett, ilyen melegrekordok mellett sajnos vannak
2026. Június 30. 12:00, kedd | Belföld
Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
Hankó Balázs fideszes képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter szerint ő és munkatársai jóhiszeműen jártak el a kulturális támogatások ügyében. A politikus ezt hétfőn közölte az MTI-vel.
