Hírek
2017. December 09. 14:42, szombat |
Sport
Forrás: feol.hu
Az Alba Fehérvár a minszki kirándulás után ezúttal hazai pályán szerepel

Csütörtökön késő este hazatértek Fehéroroszországból a fehérvári, férfi kosarasok. Szombaton, 18 órakor bajnokin lépnek pályára.
Erőltetett menet következik, lévén egy hét alatt három bajnokit vívnak a kék-fehérek, ami könnyebbség, hogy mindegyik derbire hazai pályán kerül sor. Az első ütközetet szombaton 18 órakor rendezik, a Sopron látogat a koronázóvárosba. A házigazdák, bár szoros meccsen, kikaptak a Europe Cup utolsó csoportderbijén Minszkben, továbbjutottak az F jelű négyesből. Ugyanis a derék izraeliek legyőzték a biztos továbbjutónak vélt belgákat, a Bnei Herzliya győzelmével a Charleroi búcsúzott a további küzdelmektől. A fehérváriak folytathatják, a török Demir Insaat, a litván BC Nevezis és a Körmend társaságában. Első mérkőzésüket december 20-án vívják a Baltikumban.
Persze, addig még akad feladat bőven, e hétvégén a Sopron KC érkezik a Gáz utcai csarnokba. a nyugati határszéliek nemrég váltottak edzőt, Váradi Kornél nem sokáig élvezte a vezetők bizalmát, nyolc fordulón keresztül vezette az együttest, amely az utolsó helyen áll a tabellán, 1 győzelemmel és 7 vereséggel. A játékoskeretben is történtek változások, Josh Greene és Lamb Autrey távozott, érkezett Joshua Parker és Muhammad El-Amin, utóbbit az albás drukkerei jól ismerik, a 30 éves bedobó eredményesen pattogtatott kék-fehérben a 2011-12-es idényben.
– A továbbjutás az Európa Kupában nagy siker a klub életében. Tavaly is továbbléptünk az első csoportkörből, ezt sikerült megismételnünk. Küzdelmes időszak következik, természetesen nyerni szeretnénk a Sopron elleni bajnokin is – mondta Dzunic Branislav vezetőedző.
Az Albában pályára lép az öt hete ismét szerződtetett bedobó, Alhaji Mohammed.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Sport
Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
2025. Június 14. 09:05, szombat | Sport
Szoboszlai Dominik: az angol bajnoki cím csak egy lépcsőfok az életemben
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csak egy lépcsőfoknak tartja az életében, hogy első magyar játékosként bajnok lett a Premier League-ben a Liverpoollal.
2025. Június 13. 06:38, péntek | Sport
A Chelsea új idegenbeli mezét az Aranycsapat inspirálta
Az angol labdarúgó bajnokságban, a Premier League-ben szereplő Chelsea csütörtökön mutatta be új idegenbeli mezét, amelyet a legendás Aranycsapat szerelése ihletett.
2025. Június 12. 07:33, csütörtök | Sport
Győri-Lukács Viktória a szezon csapatában az EHF-nél
A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC-t erősítő Győri-Lukács Viktória lett a női kézilabdaszezon legjobb jobbszélsője az európai szövetség (EHF) szavazásán.