Hírek
2017. Augusztus 16. 17:37, szerda |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Augusztus 20-ig látogatható a Pompeji kiállítás Gorsiumban

Augusztus 20-ig várja a látogatókat a Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában című kiállítás a táci Gorsium Szabadtéri Régészeti Park látogatóközpontjában.
A Szent István Király Múzeum egyedülálló, látványos kiállításán megismerkedhetünk a katasztrófa miatt néhány óra alatt megsemmisült, egykor virágzó város lakóinak életével, a gladiátorok, a közfürdők, de az ókori bordélyházak világával is.
Augusztus 16-án aktuális ülését tartotta a Székesfehérvár-Tác Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa Gorsiumban. A testület tagjai megnézték a régészeti parkban márciusban megnyílt „Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában” című, unikumnak számító kiállítást, amely augusztus 20-ig, vasárnapig, naponta 10:00-18:00 óra között várja látogatóit.
- Annak, aki kíváncsi a Nápolyi Nemzeti Múzeum gyűjteményéből származó ritka kincsekre, mindenképpen érdemes kilátogatnia, és élnie a soha vissza nem térő lehetőséggel!
Róth Péter alpolgármester, a társulási tanács elnöke elmondta: "A Pompeji kiállítás páratlan sikert aratott a március 25-i megnyitása óta. Eddig több tízezren tekintették meg, a látogatók száma akár a 45 ezret is elérheti a vasárnapi zárásig, így az évben Gorsiumba több, mint 50 ezren is kilátogathatnak, ami a 70-es évek óta nem látott látogatócsúcs."
A Gorsium Régészeti Park nyitva áll a szabadtéri kikapcsolódást tervezők előtt a következő napokban. A parkba – akárcsak a Szent István Király Múzeum egyéb kiállítóhelyeire – ingyenes a belépés augusztus 20-ig.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.