Hírek
2023. Július 24. 11:21, hétfő |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Andrew Sarauer a fehérvári hoki kanadai legendája visszavonul
Andrew Sarauer jégkorongozó Székesfehérváron élő legenda volt, ezért Székesfehérvári jégkorongos berkekben gyakran illették,
illetik a tapasztalt centert a GOAT (greatest of all times – minden idők legjobbja) jelzőkkel, ami nem is csoda. A kanadai-magyar támadó a klubot a 2023/2024-es szezonban érvényes szerződése felbontására kérte.

Andrew Sarauer 2013-ban érkezett Székesfehérvárra, ahol négy szezont játszott, Magyarországra érkezése után rögtön a csapat húzóembere lett.
https://www.youtube.com/watch?v=oCYVYzJ5xyM
Első évében Frank Banham mögött a csapat házi kanadai táblázatának második helyét foglalta el, második szezonjában pedig az egész EBEL pontkirálya lett.
Egy évad erejéig szerepelt a Villach együttesében is, majd 2018-ban újra visszatért a koronázóvárosba, ahol újabb hat éven keresztül a csapat vezéregyéniségei közé tartozott. 2015-ben magyar állompolgársági esküt tett, tagja volt a Krakkóban feljutást ünneplő magyar válogatottnak is, majd több éven át stabil kerettagja, húzóembere maradt a nemzeti együttesnek.
Andrew Sarauer közel 500 EBEL/ICE-mérkőzéssel a háta mögött, a nyári felkészülés során döntött úgy, mégsem lép jégre a 2023/2024-es évadban. „Ma visszavonulok attól a sporttól, amit imádok. Az elmúlt hetekben éreztem, valami hiányzik a nyári felkészülésem alatt, és ekkor tudtam, eljött az idő, hogy befejezzem. Tíz éve fogadtatok be a csodás városotokba és országotokba, ami nemsokára az otthonommá vált. Az évek alatt rendkívüli csapattársakat volt szerencsém megismerni és velük együtt játszani. Mindannyian jobbak lettünk a kiváló edzőkkel és a klubnál dolgozókkal való munkától. Sokan közülük a színfalak mögött vannak és rengeteg munkát tesznek bele abba, amit az jelent, hogy Fehérváron játszhatunk. Köszönöm nekik. Óriási megtiszteltetés volt előttetek játszani, a szurkolók előtt. Sosem fogom elfelejteni azt az energiát és szenvedélyt, amit mérkőzésről mérkőzésre adtok. Fehérvár és az AV19 mindig különleges helyet foglal majd el a szívemben” – áll a játékos közleményében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 10:00, péntek | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai Dominik: a PSG ellen is bármire képesek lehetünk
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport
Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!
