Hírek
2017. Október 12. 07:04, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: szekesfehervar.hu
A Teleki csapata nyerte meg a Hortobágyi Ferenc emlékére kiírt városi focitornát
Szerdán, a Sóstói Stadion fedett műfüves csarnokában rendezték a Hortobágyi Ferenc emlékére rendezett Székesfehérvár városi középiskolás fiú alapfokú kispályás labdarúgó bajnokság 4-es döntőjét.
A döntőt - három győzelemmel, kétséget sem hagyva – a Teleki Blanka Gimnázium csapata nyert meg. A tornát Székesfehérvár Önkormányzatának Civil Ifjúsági és Sportirodája, a Középiskolai Szakmai Fórum és a Vasvári Pál Gimnázium közösen szervezte.
Egyesületi szinten, nagypályán nem versenyző, játékengedéllyel nem rendelkező középiskolás fiúk szerepelhettek az alapfokú kispályás labdarúgó bajnokságban, amely a csoportmérkőzések után szerdán a négyes döntőjéhez érkezett. A döntőbe a Vasvári, a Teleki gimnáziumok és a Deák valamint az I. István szakközépiskolák kvalifikálták magukat. A döntő első fordulójában a Vasvári 1-0-ra kikapott a Deáktól, a Teleki pedig kiütötte az I. Istvánt (3-0). A második fordulóban a gimnáziumok csatáját a Teleki nyerte 1-0-ra, míg a szakközépiskolák összecsapását a Deák hozta, ugyanilyen arányban.
A Vasvári ezzel kiszállt az aranyért vívott csatából, azért vigaszul egy ötöst rúgott az I. Istvánnak, míg a döntőnek is beillő párharcon, - bár a Telekiseknek a gólarány miatt a döntetlen is kedvezett volna – egy végig kiélezett és szoros mérkőzésen, az utolsó pillanatokban szerzett szép akciógóllal a Teleki Blanka Gimnázium hódította el a néhai testnevelő tanára emlékére kiírt tornát.
Az díjakat Mészáros Attila alpolgármester, Szabó József, a Videoton FC utánpótlás edzője és Magony Tamás, a Polgármesteri Hivatal Civil, Ifjúsági és Sportirodájának munkatársa adta át.
A Hortobágyi Ferenc testnevelő tanár emlékére rendezett Székesfehérvár városi középiskolás fiú alapfokú kispályás labdarúgó bajnokság végeredménye:
1. Teleki (9 pont) 2. Deák (6 pont) 3. Vasvári (3 pont) 4. I. István (0 pont)
A győztes Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola csapatát Szabó Péter testnevelő tanár készítette fel, de a csapatot igazolt távollétében (éppen Franciaországba kísért el Telekis diákokat) Buday Endre tanár úr irányította a négyes döntőben.
Az ezüstérmes Székesfehérvári SZC Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola csapatát Nagy Tamás testnevelő tanár edzette, a Vasvári Pál Gimnázium csapatát a verseny egyik szervezője Müller Csaba, labdarúgó edző, testnevelő tanár készítette fel, a Székesfehérvári SZC I. István Szakgimnáziumának edzője pedig Veres Gábor, testnevelő tanár.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
