Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2017. Június 30. 14:40, péntek | Helyi önkormányzati
Forrás: szekesfehervar.hu

A Székesfehérvár Jövőjéért Egyesület is támogatja a város EKF-pályázatát

A Székesfehérvár Jövőjéért Egyesület is támogatja a város EKF-pályázatát

Csütörtöki ülésén a Székesfehérvár Jövőjéért Egyesület is kinyilvánította, hogy támogatja azt, hogy a város pályázzon az Európa Kulturális Fővárosa címre.

Az ülésen dr. Cser-Palkovics András polgármester foglalta össze a pályázat feltételeinek lényegét, majd a tagok szavazással álltak az ügy mellé. A rendezvényen a házigazda Barta György mutatta be a cégcsoportjának eredményeit a résztvevőknek.

Mit jelentene Székesfehérvárnak az Európai Kulturális Fővárosa pályázaton elindulni címmel tartott előadást a város polgármestere, ugyanis 2023-ban Magyarország és az Egyesült Királyság egy-egy városa nyerheti el a címet.

A magyar városok közül többek között Debrecen, Győr, Eger és Tokaj már jelezték indulási szándékukat. Hogy Székesfehérvár pályázzon-e a rangos nemzetközi cím elnyerésére, erre május végén széleskörű véleménykérő kezdeményezés indult a fehérváriak körében, valamint az Önkormányzat megkereste a kulturális intézmények vezetőit és több civil szervezetet.

Párhuzamosan elindult a pályázat előkészítése, amin egy szakmai bizottság dolgozik. A lakosság visszajelzéseiből jelen pillanatban az derül ki, mondta el a polgármester, hogy tíz emberből nyolcan állnak a jelentkezés mellett.

Székesfehérvár a pályázatot a város több mint ezeréves történelmére, tradícióira, valamint gazdasági erejére alapozná, amihez elengedhetetlen volna például a sport és a kultúra területeinek a fejlesztése is. Az előírt fenntarthatósági hátteret a város biztosítottnak véli: saját forrásokból megvalósíthatónak látja a pályázatban vállaltakat, amennyiben a helyi gazdaság által megtermelt jövedelem a városban maradhat.

A Székesfehérvár Jövőjéért Egyesület is támogatta az EKF pályázat beadását A stabil munkahelyek kérdésében is fontos tényező a kedvező életkörülmények biztosítása, és a város számos olyan ehhez kapcsolódó beruházást tervez, amelyek a pályázatot is támogatnák, szolgálnák egyben – az EKF nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy ezeknek a megvalósulása rövidebb idő alatt létrejöhessen, fogalmazott a polgármester. Az Aranybulla 2022-es és Szent István halálának 2038-as, ezredik évfordulója is hátteréül szolgálhat a pályázati programoknak. A döntést a város az augusztus 20-i ünnepkör idejére tervezi, hogy december 20-ig benyújtsa-e a pályázatot.

A tagok hozzászólásaikkal érintették többek között a más településekkel való összefogást, a térségi kapcsolatok lehetőségét, a testvérvárosok adta európai dimenziókat, a város kiváló elhelyezkedési adottságait és a közlekedés fejlesztésének fontosságát. A véleménycserét követően a város gazdasági, vállalkozói, oktatási és közművelődési szféráját is képviselő egyesület kinyilvánította, hogy csatlakozik az Európa Kulturális Fővárosa pályázatot támogató szervezetekhez.

Az ülés vendéglátó házigazdája, Barta György, a Suzuki Barta tulajdonosa beszámolt a cégcsoport eredményeiről. Az 1990-es indulástól a 2004-es székesfehérvári szalonavatáson keresztül a gazdasági válság, majd a válság időszaka utáni éveket is érintette. A 2016-os 1200 darab eladott autó után 2017-ben már 1450 darabot szeretnének eladni. A tulajdonos összefoglalta az Avis Autókölcsönző, a Schwechat Wien AB-AUTO GMBH és az Opel Barta Szalon eredményeit is is.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár

A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat

Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.

2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld

Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne

Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.

2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld

Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk

Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.