Hírek
2017. Augusztus 10. 19:01, csütörtök |
Helyi
Forrás: mti.hu
A szakképzési centrumokba várják a sikertelenül felvételiző fiatalokat
A szakképzési centrumokba várják azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik sikertelenül felvételiztek az idén a felsőoktatásba.
- jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.
- A 33 ezer érintett fiatalt már levélben értesítette az Oktatási Hivatal - közölte Pölöskei Gáborné.
Mint elmondta: a jelentkezők több mint 270 szakma közül választhatnak nappali, esti és levelező képzésen egyaránt.
A hiányszakmák esetében ösztöndíjra lehetnek jogosultak. A három éves technikusi kurzusokon részt vevők havi 20-50 ezer forint, az úgynevezett kétkezi munkára képesítő két éves kurzust választók pedig 10-35 ezer forintos havi juttatásra számíthatnak.
Hangsúlyozta, hogy 20 hiányszakmát tartanak nyilván, amelyek megyénként változnak.
A férfiak esetében ilyen többek között az ács, a gépi forgácsoló, a hegesztő, az asztalos, a nőknél pedig a női szabó, a logisztikai-, pénzügyi-, számviteli ügyintéző.
A technikusok körében a legkeresettebbek a vegyésztechnikusok és a hiányszakmák közé sorolható a szakács is - sorolta.
Nagy eredménynek tartják, hogy azon fiatalok 80 százaléka, akik ily módon bekerülnek a szakképzésbe, el is végzik a kurzusokat - mondta Pölöskei Gáborné.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
