Hírek
2018. Október 27. 13:33, szombat |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
A sereghajtó Znojmo nyerte a gólpárbajt a Fehérvár AV 19 ellen
Szoros csatában veszített a Volán, amely egyetlen góllal kapott ki Csehországban.
Az első két harmadban még működött az adok-kapok, az utolsóban már nem, ez pedig azt jelenti, hogy zsinórban ötödik meccsét bukta el az EBEL-ben Hannu Jarvenpaa együttese.
Pár hete Fehérváron magabiztos diadalt aratott a Volán a znojmóiak felett, főleg az utolsó húsz percben mutatott teljesítményével, sajnos ezúttal nem Erdély Csanádéknak kedvezett a záró játékrész.
Mrazek találata nyitotta Znojmóban a gólpárbajt, azonban a nyolcadik percben esett találatra nem sokkal később jött a fehérváriak válasza: Erdély Csanád egalizált! Sőt, a fordulás után Hári a vezetést is megszerezte! Sokáig azonban nem örülhettek Kógerék, hat perccel később Matus mattolta Mac Carruthot.
Igazi gólpárbajt rendeztek a felek! Stipsicz talált a ketrecbe, vezetéshez juttatva ismét a Volánt, de sajnos pár perccel később a Znojmo válaszolni tudott a fehérvári örömre, Mrazek második góljával megint egál lett.
A záró játékrész közepén emberelőnyös helyzetet tudott gólra váltani a Znojmo, amely innentől kezdve megőrizte ketrecét az újabb fehérvári góltól, annak ellenére, hogy az utolsó húsz percben többször próbálkozott a Volán. A Fehérvár AV 19 nem tudott kilábalni a hullámvölgyből, az elmúlt öt meccsén mindössze egyetlen pontot tudott szerezni.
Orli Znojmo - Fehérvár AV 19 4-3 (1-1) (2-2) (1-0)
Gólszerző: Mrazek (2), Matus, Braes, ill. Erdély, Hári, Stipsicz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 10:00, péntek | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai Dominik: a PSG ellen is bármire képesek lehetünk
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport
Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!
