Hírek
2023. November 28. 12:59, kedd |
Helyi
Forrás: feol.hu
A megvalósult tervek mellett a jövőbe is betekinthettek a város lakói
Hétfőn Polgárdi lakossága először láthatta a megálmodott új főtér nem mindennapi látványtervét.
A Polgárdi Városháza díszterme idén ismét megtelt érdeklődő polgárokkal a hagyományos év végi közmeghallgatáson. Az esemény modern kori követelményeinek megfelelően élő adásban is elérhető volt a város közösségi oldalán, lehetővé téve a távol lévő polgárdiak számára, hogy részt vegyenek a közösségi eseményen.
A közmeghallgatás célja elsősorban az volt, hogy a város vezetése számot adjon a város fejlődéséről, az elmúlt évben megvalósult fejlesztésekről, valamint bemutassa a jövőbeli terveket. Nyikos László polgármester beszédében kiemelte az óvoda és bölcsőde komplexum, valamint az új iskolaszárny sikeres átadását, továbbá beszélt a település központjában megépült új járdákról és parkolókról. Szó esett a Kossuth, az I. István Király utcai, és a Május 1. lakótelepi útépítési projektekről is.
A jövőbeli tervek kapcsán a városvezető részletezte a Béke utcai ivóvíz-gerincvezeték bővítését és az utca aszfaltozását, a Batthyány utcai útfelújítást, valamint a katolikus temetővel szomszédos új parkoló építését. Külön figyelmet kapott az új városi főtér koncepciója, amelynek kialakításának terveit most mutattak meg először a lakosságnak.
A meghallgatás során a lakosság részéről többek között a kerékpártárolók telepítésével kapcsolatos kérdések merültek fel, amelyek a települési buszmegállókban, a vasútállomáson, valamint a Május 1. lakótelepen hiányolnak. Továbbá érintették a vasúti és autóbusz-közlekedés összehangolását, a Május 1. lakótelepen tervezett zárt szemeteskonténer-tárolókat, a Munkácsy lakótelep és más városrészek csapadékvíz-elvezetési problémáit, valamint a városi lakótelepi fejlesztési koncepciót.
A polgármester ezen felül bejelentette, hogy a polgárdi hulladékudvar július 1-jétől térítésmentesen vehető igénybe. A közmeghallgatás zárásaként Nyikos László megköszönte a polgárok részvételét és értékes hozzászólásait, amely a közösség és a helyi kormányzat közötti folyamatos párbeszéd fontosságát jelzi.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 09:54, szerda | Helyi
Június 15-én, változatlan árakkal nyit a Városi Strand
A Csitáry G. Emil Uszoda strandja 2024. június 15-én, szombat reggel 8 órától nyitja meg a kapuit, és várja a vendégeket minden nap 8 és 19 óra között.
2024. Május 09. 08:07, csütörtök | Helyi
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése: az elektromos,
2024. Április 26. 11:44, péntek | Helyi
Bemutatták a fehérvári uszoda teljes felújításának tervét
Egy modern, több szaunával és gőzkabinnal felszerelt wellness részleggel bővülne, energetikailag pedig jelentősen korszerűbb lenne a városi uszoda, ha elindulhatna annak korszerűsítése 1-2 éven belül.
2024. Április 26. 11:01, péntek | Helyi
Szombaton három órára lezárják a Balatoni úti felüljárót kaszálási és fenntartási munkák miatt
2024. április 27-én, szombaton 8 és 11 óra között munkavégzés miatt lezárják a Balatoni utat a \"Shell\" körforgalom és a Borszéki utca között.