Hírek
2017. Június 15. 08:36, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: szekesfehervar.hu
A Marxim pizzéria megvédte amatőr városi tekebajnoki címét
Tizenegy csapat versengett a fehérvári Amatőr Városi Teke Bajnokságban, amelynek idén is a Köfém tekepálya adott otthont.
Az első helyet végül - bajnoki címét megvédve - a Marxim Pizzéria csapata szerezte meg, a Hajtó család és a Sportkedvelők csapatai előtt. Az évad legjobb játékosa a hölgyeknél Kapitány Ildikó, míg az uraknál Török Ernő lett.
„A tömegsport és a szabadidősport nagyon fontos Székesfehérvárnak, ezért öröm, hogy ilyen sok csapat, ennyi lelkes tekézője vállalja évről-évre, hogy ebben a bajnokságban részt vesz. Az eddigiekben a város a pályabérleti díj biztosításával támogatta a bajnokság megrendezését és ezt a továbbiakban is megteszi.” - mondta el Mészáros Attila alpolgármester a hétfőn este rendezett évadzáró és díjkiosztó alkalmával, majd egy kupa átadásával megköszönte Kaszás Ottó főszervezőnek a mostani és az elmúlt évek munkáját.
„Székesfehérvár Önkormányzata beillesztette a tekét a nyitott tornatermek programjába, így szeptembertől, péntekenként, 17 és 20 óra között lehetősége lesz a fehérváriaknak díjmentesen tekézni” – tette még hozzá Magony Tamás a Civil, Ifjúsági és Sportiroda munkatársa.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 17:00, csütörtök | Életmód
A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását az SZTE kutatói
2026. Március 19. 15:00, csütörtök | Belföld
Visit Hungary: elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre
Elindult a 2026-os Virágos Magyarország verseny jelentkezési időszaka.
2026. Március 19. 14:00, csütörtök | Belföld
Kínai beruházás Tatabányán
A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából nyolcszáz új munkahely jön majd létre
2026. Március 19. 12:00, csütörtök | Életmód
Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka
Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka, a diaszpórában lévő magyar írói hagyatékok legnagyobbika
