Hírek
2014. December 17. 05:00, szerda |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
A magyar anyák szoptatnak legtöbbet Európában

A mellrák és a szoptatás összefüggéseit vizsgáló legújabb felmérés eredményét tették közzé a hét végén. Ezt huszonhét országra kiterjedően, harminc éven át, 750 ezer szülő anya bevonásával hajtották végre, és megállapították, hogy a megbetegedés esélyét ötödére csökkenti a szoptatás, amely ebből a szempontból annál eredményesebb, minél tovább kap a csecsemő anyatejet. A jelentéshez mellékelt táblázat szerint a szoptatás tartamát illetően Magyarországon legkedvezőbb a helyzet.
Már eddig is ismert volt, hogy a szoptatás csökkenti a mellrák esélyét, de a négy földrészre kiterjedő vizsgálat eredményét feldolgozva pontosítani lehetett az arányokat, és az is megállapítást nyert, hogy épp a legsúlyosabb típusú, triplán negatív mellrák megbetegedés esélye is csökken, mintegy húsz százalékkal.
Nem csoda, hogy a hírt vezető helyen, címoldalon közölték a brit napilapok, mert Nagy-Britanniában ez a leggyakrabban előforduló rák-fajta, évente több mint 50 ezer esetet diagnosztizálnak és ezek közül 12 ezer végződik halállal. S a felmérés szerint az angol nők szoptatnak a legrövidebb ideig, legtöbben még három hónapig sem. Tizenkét hét az ajánlott időtartam.
Miért csökkenti a veszélyt a szoptatás? Minden oka pontosan nem tudható, de valószínűleg az anyatej-képzést elősegítő magas hormonszint védi a mellet.
A The Daily Telegraph táblázatot is közöl, amely azt mutatja, hogy legtöbben Magyarországon szoptatják az újszülötteket három hónapig, - majdnem minden anya. A listán ez után az izlandiak, a norvégok és a szlovákok következnek. A tabella legalján áll Olaszország, Mexikó és Nagy-Britannia. A brit szülészektől hatékonyabb felvilágosító tevékenységet várnak el a rákmegelőzés érdekében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 12. 07:21, péntek | Életmód
Balatoni Katalin: az iskola a tudásé, nem a politikáé
Az iskola a tudásé, nem a politikáé – hívta fel a figyelmet Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos a Facebookon csütörtökön.
2025. Szeptember 11. 07:21, csütörtök | Életmód
Sodró Eliza kapta idén a Kaszás Attila-díjat
Sodró Eliza kapta meg idén a Kaszás Attila-díjat - olvasható a Radnóti Színház Facebook-oldalán, ahol gratulálnak társulatuk tagjának az elismeréshez.
2025. Szeptember 10. 07:41, szerda | Életmód
Ügyességi és gyorsasági lovasprogramokkal is várja a közönséget a Nemzeti Vágta
Ügyességi és gyorsasági lovasprogramokkal várja a közönséget a Nemzeti Vágta, amelynek háromnapos futamain több mint 100 lovas indul október első hétvégjén Szilvásváradon.
2025. Szeptember 09. 07:26, kedd | Életmód
Tíznapos országjárásra indult az első születésnapját ünneplő Csukás Meserádió
Tíznapos országjárásra indult az egyéves születésnapját ünneplő Csukás Meserádió; a turné Veszprémből indult hétfőn, ahol játékos programok, köztük a közmédia munkatársainak meséi várták az óvodás korú gyerekeket.