Hírek
2017. Augusztus 19. 06:15, szombat |
Helyi
Forrás: mti.hu
A kánikula után borús, esős idő várható az ünnepi hétvégén
Szombat délelőtt nagyrészt derült időre lehet számítani.
A déli, kora délutáni óráktól a Dunántúlon és az Északi-középhegységben, majd estétől, késő estétől másutt is egyre több lesz a felhő. Délután a Dunántúlon, estétől az Északi-középhegységben is egyre több helyen alakul ki zápor, zivatar, sőt az északnyugati országrészben már tartós eső is lehet.
Emellett délelőttől egyre nagyobb területen - délután, este a keleti tájakon is - megerősödik, a Dunántúlon és a zivatarok környékén viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 15 és 22, a legmagasabb hőmérséklet 28 és 36 fok között alakul, a Dél-Alföldön lesz a legmelegebb.
Vasárnap, augusztus 20-án a Dunántúlon lehet több-kevesebb napsütés, máshol erősen felhős vagy borult lesz az ég. Kezdetben a Dunántúlon, délelőttől már a Dunától keletre, este pedig egyre inkább csak a Tiszántúlon várható eső, zápor, helyenként zivatar. Jelentős mennyiségű csapadékra lehet számítani.
Sokfelé erős lesz a szél, a Nyugat-Dunántúlon és a zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet 13 és 20 fok között valószínű. A nappali maximumok 18 és 25 fok között alakulnak (a tartósan borult, csapadékos helyeken lesz a leghűvösebb) - olvasható az előrejelzésben.
A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Hétfőn, kedden előreláthatólag ismét anticiklon alakítja majd időjárásunkat. Többnyire derült ég, és mérsékelten meleg időjárás lesz jellemző. Csak északkeleten alakulhat ki egy-egy átmeneti záporeső, zivatar.
- Szerdán, csütörtökön a legfrissebb modellszámítások alapján, igaz még nagy bizonytalansággal, de országszerte csapadékmentes, derült idő ígérkezik, további felmelegedéssel.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Október 25. 08:48, szombat | Külföld
Kína szélesebb körű gazdasági nyitást ígér a következő ötéves terv időszakában
Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a szolgáltatási szektorban.
2025. Október 25. 08:48, szombat | Belföld
Az erős szél miatt országosan háromszáz káresethez riasztották a tűzoltókat
A Benjamin elnevezésű ciklon viharos széllel vonul át az országon, kora délutánig országosan háromszáz káresetet számoltak fel a tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-vel.
