Hírek
2018. Március 19. 10:05, hétfő |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Huszár, Varkocs, Aranybulla - különleges fehérvári söröket főztek

Március 15. és a Fehérvári Huszárok tiszteletére igazi sörkülönlegességet, a Huszárt álmodta és főzte meg az székesfehérvári Erjesztők Klubja,
de további kettő, fehérvári italt is hoztak tavaszra: a Varkocs és az Aranybulla sört. Utóbbi székesfehérvári mézzel készül.
Az Erjesztők Klubja három székesfehérvári barát megvalósult álma, ahogy a honlapjukon is írják: külső támogatás és erőforrás nélkül szerveződő mikro-sörfőzde az övék a Berényi út sarkán. „Korábban itt kocsma működött, nem volt túl jó állapotban az épület, amikor kibéreltük. Közel egyévnyi munkánk van benne, saját kezűleg csináltunk mindent, a glettelést például menet közben tanultuk, aztán két hétig csiszoltuk géppel” – meséli nevetve Kereki Dávid, az egyik barát.
De nem a felújítás volt az egyetlen, amit a remek kézügyességgel megáldott srácok és társaik saját maguk készítettek el. „Amit tudtunk saját kezűleg csináltunk, a malátaroppantó például boltban félmillió forint lett volna, mi összehoztuk valamivel több mint harmicezer forintból, de hasonlóképpen az erjesztőtartályt és a főzőházat is. A teljes berendezésre harmincötmillió forintos ajánlatot kaptunk, végül magunk kihoztuk körülbelül a tizedéből.”
A saját munka azonban természetesen nem mentesítette a csapatot a kötelező engedélyek beszerzésétől, hiszen hivatalosan, cégként működnek, termékeik megvásárolhatóak. „Azt kell mondjam, szerencsénk van, hogy itt Fehérváron vagyunk. Budapesti ismerősök már előre riogattak minket, hogy milyen nehéz lesz engedélyt szerezni, azonban kellemesen csalódtunk. Nemhogy kedvesek voltak, hanem egyenesen segítőkészek akár a Nébih, akár vámosok jöttek. Egyébként már jó öt éve főztünk mind a hárman otthon sört, és ezt a tudást adtuk össze, illetve egyikünk iskolába is elment, mert az engedélyekhez szükség volt rá.”
Az Erjesztők Klubjának söreivel több helyen találkozhatunk, állandó italaik mellett augusztusban a III. Béla kézműves sörüket, karácsonykor pedig a Krampuszt főzték. Március 15-re megszületett a Fehérvári Huszárok, a Varkocs és az Aranybulla. „Úgy éreztük, mostanra összeállt minden, és egyre finomabbak a söreink, úgyhogy eljött az idő, hogy nevében is fehérvári italunk legyen, ehhez természetesen kértük polgármester úr engedélyét is. Olyan söröket szeretnénk főzni, állandó és időszakit, amelyek valamilyen módon kötődnek Székesfehérvárhoz. A Fehérvári Huszárok egy rozs alapú ital, a Varkocs egy könnyű világos sör, míg az Aranybulla egy erős belga típusú, amihez fehérvári mézet adtunk.”
Azon pedig talán már meg sem lepődünk, hogy a felújítás, gépgyártás és sörfőzés mellett a címkék design-át is maguk készítik a tehetséges fehérvári fiatalok, akiknek a szerelem mellett egyelőre ez még csak egy költséges hobbi, de ahogy mesélik, azt is sikerként könyvelték el, hogy decemberben sikerült nem mínusszal zárni a hónapot.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.